Darnó-Hús

Csak olyan termék hagyhatja el üzemünk területét, amelyet legkedvesebb barátunknak is jó szívvel ajánlunk.

Jótékonysági szemétszedés a Darnó-Hús támogatásával

A Darnózseli önkormányzat szervezése által, támogattuk a környékbeli jótékonysági szemétszedést.

1_3.jpg

Minden évben április 22-én tartják a Föld napját, melyet John MConnell vetett fel 1969-ben, San Franciscoban. A Föld napját, legelőször 1970. március 21-én, mint a tavasz első napját tartották számon. Jelenleg április 22-re dátumozzák, mi ennek keretein belül támogattuk a szemétszedést, és Darnózseli környékének megtisztítását, így hozzájárulva a Föld tisztaságának megőrzéséhez. Jól tudjuk, hogy ez egy apró kezdeményezés, de mi a „sok kicsi sokra megy” elvet valljuk, tehát ha mindenki egy kicsit odafigyel erre, és tesz a környezetünk tisztaságáért, akkor utódainkra egy szebb jövőt hagyhatunk.
A Darnó-Hús tulajdonosai és családjaik régóta nagy hangsúlyt helyeznek környezetünk védelmére, ezért évről-évre szánnak rá időt, hogy részt vegyenek az önkormányzat által szervezett szemétszedésben.
Ezzel próbálnak hozzájárulni a társadalmi felelősségvállaláshoz és a környezettudatos élethez, melyet a Darnó-Hús termékekkel is alátámasztanak.
Továbbá azt is fontos tudni, hogy 2018-ban Szigetközt, Natúrparknak nyilvánították, mely a Nemzeti park előszobáját jelenti. Ez magába foglalja egész Szigetközt és benne Darnózselit is. Így még nagyobb fontossággal bír, hogy ne csak önmagunknak, hanem a növény- és állatvilágnak is segítsünk. Itt olvasható egy cikk a Natúrpark cím elnyeréséről:
http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/hivatalosan_is_naturpark_lett_a_szigetkoz/2555012
A szemétszedésen többen részt vettek Darnózseliből mint magánemberek, különböző civil szervezetektől, horgász egyesülettől és természetesen a Darnó-Hús alkalmazottai közül is.

1_1.jpg

A szemétszedés kb. 2 órát vett igénybe, mely megkezdése előtt jelentkezési lap kitöltésével lehetett részt venni.
Reggel az indulást megelőzően, a résztvevőknek Darnói pattanós virslit kínáltunk reggelire, majd elindultunk, és zsákokkal megtisztítottuk a környéket és a falu határát.
82 zsák szemetet sikerült összegyűjteni, melynek nagyon örülünk. A nagylelkű segítők között volt 11 és 78 éves lakos is.
Mi azt valljuk, ha egyébként is egy hasznos dolgot csinálunk, ezzel párhuzamosan próbáljunk meg egy jó célt is szolgálni. Ezért kezdeményezésünkre a szemetet szelektíven gyűjtöttük, így az összegyűlt 11 zsáknyi alumínium dobozt egy daganatos kisfiú, Pintér Zalán gyógyítására tudtuk felajánlani.

1_2.jpg

Mivel ez már egy több évre visszanyúló és sikeres hagyomány, ezért az önkormányzat minden bizonnyal jövőre is megrendezi, így legközelebb is módunk nyílik arra, hogy támogathassuk ezt a nagyszerű kezdeményezést.
Még egyszer nagyon szépen köszönjük azoknak, akik velünk tartottak!


Üdv,
A Darnó-Hús csapata 

Facebookhttps://facebook.com/DarnoHus/
Instagramhttps://www.instagram.com/darnohus/
YouTube:  https://www.youtube.com/watch?v=VPMmTSCkHxM

#darnóhús #jótékonykodás #támogatás #szemétszdés #darnózseli #virsli#reggeli #csapat #segítség

A bejegyzés trackback címe:

https://darnohus.blog.hu/api/trackback/id/tr7113897822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

11083854_759294404167138_882433186982972143_n.jpg

Történetünk:

Vállalkozásunk története 1989-re nyúlik vissza, több mint két évtizede gyártunk húsipari temékeket. Az első időkben a környékbeli öreg böllérektől tanultunk, természetesen a receptúráink azóta a vásárlók igényeinek megfelelően fejlődtek, de az üzemben készülő termékek ízvilágát azóta is a hagyományos szigetközi receptek határozzák meg.

süti beállítások módosítása