Darnó-Hús

Csak olyan termék hagyhatja el üzemünk területét, amelyet legkedvesebb barátunknak is jó szívvel ajánlunk.

Hogyan zajlik nálunk egy üzemlátogatás?

Rendszeresen szervezünk üzemlátogatást Darnózseliben, a Darnó-Hús üzemben, azzal a céllal, hogy a fogyasztóinknak, követőinknek és az érdeklődőknek betekintést nyújthassunk gyártási folyamatainkba, amiből ők általában már a végeredményt, a polcokon lévő termékeket látják - így viszont bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.

20180410_124248.jpg

Átalában egy gyárlátogatás során, ütemezett program keretein belül Dr. Kovács Péter alapítónk és tulajdonosunk tárlatvezetésével történik meg a helyiségek, a gépek, a kollégák és az irodánk bemutatása.

Mindig kitűzünk egy konkrét dátumot, kezdési időponttal és pontosan egyeztetett létszámmal. Ezt VIP gyárlátogatási programnak is szoktuk nevezni, hiszen:

  • kiscsoportos
  • általában 2 órát töltünk el együtt
  • olyan részeit is megmutatjuk az üzemnek, amit csak a „belsősök” látnak
  • mesélünk a történetünkről részletekbe menőleg, amiket a közösségi oldalainkon és a weboldalunkon csak felületesen említünk, hiszen ha mindent ki akarnánk fejteni, ahhoz sok órát kellene olvasni rólunk a látogatóinknak
  • speciális kóstolóban részesülnek

30233069_10212428818380929_1536187595_o.jpg

A program legszebb része mindig az érdeklődő látogatók kíváncsisága. Hiszen sok mindenről beszélünk, de nem ragaszkodunk kötöttségekhez, sablonokhoz és kötelező szövegekhez.

Mindig a látogatók igényeire szabjuk, hogy kit, mi érdekel. Ilyenkor számos kérdést tesznek fel, hogy a füstölő az miért hideg füstölő, tényleg igazi e a füst benne és mikor besétálnak, valóban füstösen jönnek ki. :)

Bemutatjuk termékeink gyártási folyamatát, melyeket például a TESCO-ban is meg tudnak majd másnap vásárolni és betekintést kapnak a Hogyan Készült-be.

64.jpg

A látogatás időpontját és tervezetét az alapján szoktuk összeállítani, hogy ki honnan érkezik (milyen messziről) és kinek melyik időpont a legmegfelelőbb. Tehát ezt rugalmasan próbáljuk kezelni.

Vannak olyan látogatások, amikor gyártás közben tudják kedves vendégeink megtekinteni a feldolgozó üzemet, de előfordulnak olyan időpont választások is, amikor már nincs termelés.

Az utazást mindenkinek saját magának kell megoldania, de a finomságokról az étkezéshez mi gondoskodunk.

A látogatás során nagyon fontos a védőruha használata is. Mindig azt javasoljuk, hogy a látogatók érkezzenek minél kényelmesebb öltözetben, mi pedig fehér színű védőruhát biztosítunk a számukra. Ezzel tartjuk be az egészségügyi és egyéb kötelező előírásokat, az üzemet és termékeinket illetően.

 Azt nagyon szeretjük a részvevőinkben, hogy mindig érdeklődőek és pozitívak. Előfordul, hogy megcsúszunk kicsit a program befejezésével, mivel még képek, kérdések és gondolatok születnek. Ebben mi támogatjuk őket! Alább láthattok egy képet, melyet az egyik résztvevőnk készített:

30177237_10212428817580909_765063749_o.jpg

Amikor megkérdezik tőlünk, hogyan jellemeznénk a Darnó-Hús üzemet egy olyan személynek, aki még sosem járt nálunk, annak általában ezeket, vagy hasonló tartalmú mondatokat mondunk:

  • Modern, ámde hagyományokat tisztelő és a szigetközi ízvilágot egybegyűjtő húsfeldolgozó üzem.
  • Ahol megfordulnak gyerekek, tinédzserek, házasság előtt álló fiatal párok, szülők és még akár nyugdíjasok is.
  • Akik innen távoznak, azok nagy lelkesedéssel, kikerekedett szemekkel figyeltek, és mindig van, aki azt mondja: „Ezt nem gondoltam volna.”

Illetve mindig nagyon jó érzés, amikor megjegyzik a látogatók: „Biztosak abban, hogy néhány új fogyasztót sikerült szereznünk, mert innentől még céltudatosabban fogják keresni termékeinket a boltokban.”

Érdekességként az egyik tavaszi üzemlátogatás után a résztvevőnktől kapott kommentet tüntetjük fel: fb_comom.jpg2004. óta ebben az üzemben dolgozunk, ami 1.000 négyzetmétert ölel fel, jelenlegi 48 fős szakértői gárdával. A 9232 Darnózseli, Fő út 94. szám alatt vagyunk megtalálhatóak.

A következő gyárlátogatási program pontos időpontját még nem tudjuk, viszont tájékozódhatsz majd a közösségi média felületeinken és a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/DarnoHus95

 

Találkozunk a következő alkalommal!

 

Addig is üdv,

A Darnó-Hús csapata

 

 Közösségi média felületeink:

Facebookhttps://facebook.com/DarnoHus/
Instagramhttps://www.instagram.com/darnohus/
YouTubehttps://www.youtube.com/channel/UC_I-oF1oszlG8C7l4cEnWnQ

A bejegyzés trackback címe:

https://darnohus.blog.hu/api/trackback/id/tr1614090473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

11083854_759294404167138_882433186982972143_n.jpg

Történetünk:

Vállalkozásunk története 1989-re nyúlik vissza, több mint két évtizede gyártunk húsipari temékeket. Az első időkben a környékbeli öreg böllérektől tanultunk, természetesen a receptúráink azóta a vásárlók igényeinek megfelelően fejlődtek, de az üzemben készülő termékek ízvilágát azóta is a hagyományos szigetközi receptek határozzák meg.

süti beállítások módosítása