Darnó-Hús

Csak olyan termék hagyhatja el üzemünk területét, amelyet legkedvesebb barátunknak is jó szívvel ajánlunk.

Egy szakma, amiben az emberek a legjobban bíznak, ám mégsem jelentkeznek rá sokan!

Egy felmérés szerint az emberek 85%-a a tűzoltókban bízik meg a legjobban, derült ki egy szakmai beszélgetésből, amit a Darnó-Hús tulajdonos, Dr. Kovács Péter folytatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelem dandártábornokával, Sallai Péterrel. Ezért is látta fontosnak a Katasztrófavédelem és a Vöröskereszt, hogy Tűzoltó szakmai tábort szervezzen a gyerekeknek.

img_0259_1.jpg

Az óvodások, kisiskolások közül sokan készülnek rendőrnek, mentősnek, esetleg katasztrófavédelmisnek, katonának, űrhajósnak, tűzoltónak. Ezek a szakmák kézzelfoghatóak a gyerekek számára. Valódi hősöket és jól elképzelhető munkaköröket takarnak. Hétköznapi példaképekké válhatnak ők maguk is, ha ilyen hivatást választanak.

A Darnó-Hús vezetősége is nagyra értékeli az ilyen elhivatottsággal dolgozókat. Ráadásul a cég tudatában van annak, hogy a jó fizikum, jó állóképesség egyik kulcsa az egészséges táplálkozás. A Darnó-Hús alapítása óta arra törekedett, hogy minőségi alapanyagokból valóban jó minőségű élelmiszereket gyártson, a fehérjében gazdag húsipari termékek elősegíthessék az izomépítést, agyműködést. 

"Itt olyan gyerekek vannak, akik a közösséget szolgálják. Elhivatottsággal kerültek ebbe a táborba. Már itt elsajátítják a gyakorlati alapfogásokat, egészségügyi feladatokat."

- mondja Dr. Kovács Péter alapító, hentesmester.

img_0263_1.jpg

Mivel a Funkció Kft-nek az egészségtudatosságra nevelés és a gyermekek támogatása is hosszú évek óta célja, idén sikerült olyan támogatást nyújtaniuk, amely kifejezi minden hitüket. A Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vöröskereszt Katasztrófavédelmi Alapszervezete által szervezett Tűzoltó Szakmai Tábor gyerekeit támogatták termékeikkel. A két turnusban Győr-Sáráspusztán táborozó  gyerekek főleg felső tagozatos általános iskolások, akik a sugárszereléstől a kismotorfecskendő-szerelésen át a tűzoltó akadálypályáig sok mindennel megküzdenek a hét során.

A katasztrófavédelem nehéz hivatás, és egyre kevesebben szánják rá magukat, hogy ide jelentkezzenek, (rendőrnek, mentősnek még kevesebben mennek). Talán egy élménydús táborral tovább tart az elhatározás, talán egy finom étellel közelebb kerülnek az álmok.img_0247_1.jpg

 

 

Kövessenek minket Facebookon, Instagramon!

#darnohus #ezhus

A bejegyzés trackback címe:

https://darnohus.blog.hu/api/trackback/id/tr5012747098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

11083854_759294404167138_882433186982972143_n.jpg

Történetünk:

Vállalkozásunk története 1989-re nyúlik vissza, több mint két évtizede gyártunk húsipari temékeket. Az első időkben a környékbeli öreg böllérektől tanultunk, természetesen a receptúráink azóta a vásárlók igényeinek megfelelően fejlődtek, de az üzemben készülő termékek ízvilágát azóta is a hagyományos szigetközi receptek határozzák meg.

süti beállítások módosítása